journeys

Ma reggel azon filóztam, milyen szerencsések vagyunk Évikémmel azáltal, hogy még a legnagyobb forgalomban is nagyonmaxx negyed óra alatt beérünk a munkahelyünkre. Tök8, hogy autóval vagy trolival, ugyanannyi idő kb (na jó, autóval -4p).

Egy budapesti dolgozó átlagosan 2x40 percet ingázik naponta az otthona és a munkahelye között. Persze, szerencsésebb esetben beér ~20-30percen belül is, de 40perc az átlag, mondjuk három-négy kerületet áthidaló utazás esetében. Ez heti szinten több, mint 16 és fél óra, havi szinten 66-67 óra. Ez a szám nagyjából azt jelenti, hogy fizetsz 12 ezret havonta bérletért/benzinért, ez utóbbiért ha nem többet, csak azért, hogy több mint két és fél napon át utazgassál, persze verbális értelemben. Ha egy évre kivetítve nézzük ezt, a szabadságokat, táppénzeket leszámítva cirka 31-33 napot vesz igénybe a napi szintű ingázás.

Évente egy hónap kiesik az életünkből, mert csak bemásznunk a bányába, meg vissza. Durva. És ilyenkor az ember akaratlanul is elgondolkozik, mennyi időt áldoz pl a szórakozásra. Értem ez alatt akár a semmittevést, az olvasást, a faszbúkozást, a tévézést, vagy csak hogy leugrasz trécselni a szomszéd öreglánnyal, múlatod az időt. Aztán még aludnod is kell. Enned. Szarnod. Meg a többi halandó dolgok.

Nem szerencsés abba belegondolni, mennyi időt áldozunk ténylegesen hasznos és építő tevékenységre, amikkel saját magunkat (vagy épp a párunkat, családunkat) visszük előre, amivel saját magunkat érjük utol, a saját célunkért küzdünk, vagy épp learatjuk a babérokat. Én belegondoltam. És elég trágya kedvem lett.