rapid indulás-érkezés

Érzékeny búcsú Évi szüleitől, majd gyors teletankolás, autópályamatricavétel, és uzsgyi. Elég gyorsan átléptünk a határt, bár ehhez valószínűleg az út átalvása is közrejátszott :) 

A határon a megszokott schengeni gyorsasággal lehetett áthaladni, és amint ráléptünk az osztrák autópályára (A1 vagy A2, tudja a szösz), elsőre szemet szúrt a megszokottól eltérő vezetési kultúra: a 80-as sebességkorlátozó táblánál még a C osztályos Merci kabrió is nagyonmaxx 85 km/h sebességgel poroszkált. És ez így ment végig, persze jött pár német rendszámú Lexus, Schumi beütésű sofőrrel, de ők se mentek 130-140nél gyorsabban.

Bécsből nem sokat láttunk, az autópálya szépen elhaladt mellette, így pár pihenő közbeiktatásával egész gyorsan ideértünk Linzbe.

 

Még egy érdekesség a vezetési kultúra kapcsán: vége felé bedugult az autópálya, mindenki 20-30km/h sebességgel vánszorgott, és abszolúte nem volt tolongás, nem voltak pofátlan gyorsulásos előzések, mint ahogy azt a magyar megszokhatta. Szép lassan haladt mindenki, birkatürelemmel, sőt még a sávot váltó járműveket is majdnem mindenki maga elé engedte. Ez már sok volt az én balkáni felfogásomnak.

 

Linzbe érkezvén nagyot néztem a helyi tömegközlekedési buszon, egy Merci volt. Itt már véglegesen tudatosult bennem, tényleg kiléptünk a balkáni térségből.

 

Tudniillik, Linz Ausztria 3. legnagyobb városa, Bécs és Graz után. Ehhez képest mintha valami idilli vidéki kisvárosba csöppentem volna, a hídon áthaladva az embernek egy az egyben az az érzése, mintha Budán járna, és nem pedig Felső-Ausztria keleti részén. Az idilli vidéki életérzet tényét fokozta, hogy vasárnap délután a vendéglátóipari egységek kivételével gyakorlatilag minden zárva van. De ez nem volt akadály, gyorsan találtunk egy Mekit, ahol megvolt a közel 8 eurós szomjoltás. Nem a magyar pénztárcához  tervezték az itteni árakat, tény.

 

Persze, a mekis dőzsölés előtt lemeóztunk a munkahelyet, ami csupa pozitívum volt. Legalábbis, egy olyan embernek, aki hall és tud valamelyest németül :) Én úgy éreztem magam, mint borjú az új kapuban, de nyilván ez egyfajta kezdeti állapot.

 

Utána elfoglaltunk az átmeneti szállásunkat, ami egyfajta Junges Wohnen, abszolúte kolesz kinézettel, viszont a magyar viszonyokat meg sem közelíti. Új volt minden, tiszta, rendezett - és ehhez képest volt egy felhívás a földszinten, hogy felújítják augusztus végén. Arra még nem jöttem rá, mit akarnak ennél jobban felújítani. 

 

Jelen pillanatban az útitársak (azaz, az én kis drágám és Olivér) a délutáni mélyhibernálásos üzemmódban lezajló sziesztájukat töltik, míg én wifit lopok a mekiből. Este még visszacsoszogunk a munkahelyre, megnézzük a forgalmat, belekóstolunk ebbe-abba, kicsit megismerjük a helyi szokásokat. Az első számú felderítendő információ, hogy holnap reggel hánykor kell kezdeni a bányában. Állítólag 9-10 (!) környékén, ami akkora hawaii, főleg, hogy nem egészen tíz percnyire van a szállás.

Na, itt az ideje továbbállnom, nyakamba veszem a várost a kis NAVIGONommal. Már ezért megérte jailbreakelni az ájfont. Oké persze, igyekszem nem gondolni a szeptemberi iOS6 megjelenésre, amivel bukom a JB-t, és vehetem meg kemény 80 dollárért a GPS szoftvert. Végülis, lesz rá pénzem, kiléptem a sötét keleti országból :)

 

Igyekszem napi szinten frissíteni a blogot (nagy örömötökre), ugyanakkor felelőtlen kijelentésekkel sem hadonászok - mindenesetre, megteszem, ami tőlem telik :)